FINITE INFINITY

ÖNÉLETRAJZI FELJEGYZÉSEK | PREAMBULUM

Bizonyára hiú ember vagyok, mert már régóta, már fiatalkoromban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy írok önmagamról. Ezt hiú, önhitt vállalkozásnak tartottam. Különös tekintettel arra, hogy már akkor – éppen úgy, ahogyan ma is – úgy gondoltam, hogy személyem semmilyen vonatkozásban nem tarthat számot más emberek érdeklődésére. Máskor azzal mentegettem magam, hogy annyi ember ír az életéről, jóllehet ezek között több hozzám hasonló olyan ember van, aki semmilyen nagy tettet nem vitt végbe, akinek nevéhez nem kapcsolható semmilyen jelentős dolog. Megint máskor azzal bíztattam magam, hogy valójában önmagamnak írok önmagamról, s ez nem hiú vállalkozás. De e szándék mélyén is mindig megláttam az elfedett hiúságot, hiszen valójában magamat akartam megmutatni másoknak. Eszembe jutottak József Attila híres sorai is:

„Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat”[1]

Kétségek között vergődtem ama vállalkozásom megalapozottságát, jogosságát, merészségét illetően, hogy magamról írok. Végül túlléptem e kétségeken, vállalva a megmérettetést és bírálatokat.

Ezek a könyvek sem szándékuk, sem tartalmuk, sem megformálásuk szerint nem irodalmi alkotások. A feljegyzéseimet, gondolataimat szándékoznak visszaadni a lehető legpontosabban. Magukon viselik természetesen mindazokat a gyermekbetegségeket, amelyek egy ilyen vállalkozás velejárói, s bírnak mindazokkal a hiányokkal, hibákkal, amelyek egy ilyen vállalkozás velejárói, hiszen személyemben nem író formálta e művet.

Ezeket a könyveket alapvetően önmagam számára, önmagam megértése céljából, a magam szórakoztatására, gyönyörűségére írtam, nem titkolva, hogy élvezetet jelentett számomra mindezen gondolatokkal való foglalkozás. Nem tudom megítélni, s talán szerénytelenség annak feltételezése, hogy az azokban leírtak mások számára is érdekesek lehetnek.

[1] József Attila: Nem én kiáltok